Csempészfurgon

Czifrik Balázs: Élni a mélyben

2016. június 26. - Csempészfurgon
Ágyazástól ágyazásig élni
háromlépésnyi területen,
hol panasz már nem hangzik,
sem litánia, csak padlórecsegés.
 
Belesimulni a környezetbe,
rejtő színt ölteni, cselekedni.
Ágyazni, etetni, altatni, ágyazni.
A lélek itt néma, a lélek
másutt sem más.
 
Jó lenne alkudni a lélekre.
Mondani egy összeget, mértékegységet,
felismerni, mennyiért kell még,
s mennyiért nem.
Távozóban hallani, na jó,
akkor vigye annyiért,
s töprengeni, még megérte-e neki,
vagy csak szabadulni akart
az utolsó darabtól;
sürgette a záróra.
 
Jó lenne így élni,
jó lenne két ágyazás között
így élni. Meglátni az ágy mintázatát,
amely kiégett rét az éjszakában,
ahol hajnalban a fűszálak
nem hajlanak meg a harmattól,
mert az ágy perzsel,
mert az ágy száraz szikkadás.
 
Jó lenne hallani a padlórecsegést,
az ügyetlen tücskök muzsikáját,
jó lenne erről mesélni,
meg arról, hogy három lépés,
hogyan nem lesz birodalom.

Fehér Kálmán: Ministránsok

Sohasem szerettük jobban a Ialált:
Csak húsz dinárért
Csak fonyott kalácsért
Csak egy pohár borért
Csak, egy zsebkendőért.

Sohasem szerettük jobban a Halált:
Cipőnkre vigyázva ha sár van
Az élső hantot alig várva
A fejfát is alig várva
A szívünkön satu nélkül

Sohasem szerettük jobban a Halált:
Hangként szóként emlékként:
Tigriskarmú koporsóban
Minden harang zúgásában
Zokogásban

Sohasem szerettük jobban a Halált:
Szögek láttán kalapácsban
Művirágban új gyertyában
Sekrestyében futkosásban
Sekrestyéssel barátságban

Brasnyó István: A kételkedés rövidsége

A házban nincs irka, nem is papírra írnak,
fejben intéznek mindenfajta számvetést. Nem születik
itt legenda, csupán annyi a létezés, amennyit az
emlékezet beér; erre is alig terel ődik a szó.
Most falhoz szorítva őket vallatóra fogni
rajtuk a bekecset, hogy kidülledjen a szemük,
és menten rémeket kezdjenek látni, ha idejében
nem találtak kibúvót, egybevéve több nemzedékük
minden leleményét.
Mivégre volta teremtés, honnan a szánalmas
eredet, miféle vágy ez a feneketlen békességre,
mintha még ki sem járt volna erre, csupán
vadnyúl fülelne a hóverte országúton, hogy
sebtében talán még összekapkodjon valamit. 

Kassák Lajos: Nagypéntek

Megint ez a reménytelen nóta.
Beszélnem kéne a négy fal között önmagamhoz és a piacon a néphez a megbolydult tömeghez hogy ne meneküljön eresszen gyökeret mint az erdő fái háborogjon akár eszelősen is mint a tenger hullámai.

Mintha nem lenne nyelvem mintha senki nem tanított volna beszélni mintha gyerekkoromban nem lettek volna pajtásaim akik kérdeztek s én feleltem kitörő örömmel vagy nagyon halkan mint az öregek akik megunták életüket.
Örökké fehér papírlap fölé görnyedten tollal a kezemben kapirgálni mint a vak tyúk hogy magot találjak.
Miért ítéltettem erre a sanyarú robotra.
Fájnak az ujjaim s az orrom undorodik az olcsó tinta szagától.
S ó csak most veszem észre hogy befalaztak engem gyökereimet kitépték a földből anélkül hogy feloldoztak volna bűneim alól.

Bari Károly: Régies vers Assisi Szent Ferenchez

Mint aki áttör sűrű erdőn, időn,
s beleakadnak az ágak, az álmok,
s a messzeség porral lepett horgai,
olyannak látlak,

e létben a bűn lesapkázott sólyom,
tudni nem lehet, kézfején ki tartja,
szél kéreget, leprások kereplői
hangosan szólnak,

kezdete, vége a múlandónak van,
Nap bátyánk dalol, Hold nénénk hárfázik,
tengerek ringnak, a szemek satuja
látomást szorít,

bűnösök sírnak, piros selymet lenget
a teremtett ég, a köztes hely jelét,
ragyogva jön a halál a réten át,
csonton hegedül.

Ana Blandiana: Bújócska

És íme, templomok  
indulnak, hogy elterüljenek az aszfalton,  
mint félelemmel  
telepakolt bárkák,  
tornyos árboccal,  
púpos vitorlákkal,  
mit szél feszít, ver mindig  
más irányból,  
úgyhogy  
óvatlanul ne sétálj utcáidon,  
bármikor eltaposhat egy tébolyult  
templom  
igyekezetében, hogy elrejtőzzön végre. 

(Fazakas Attila fordítása.)

Fenyvesi Ottó: Mindenszentek, mínusz négy

Kapaszkodnék valamibe,
kapaszkodnék a tavaszba,
egy lány hosszú hajába.
Kapaszkodnék pohárba, asztalba.
Egy lány ül velem szemben,
még nem tudja, mi a szerelem,
az ezredvég bágyadtan sütkérezik a haján.
Barna levelek zördülnek a szélben,
az óra pontos időt mutat.
Ülünk némán, mint a szerzetesek.
Odakinn mindenszentek és mínusz négy.
Két pohár az asztalon
színültig töltve gyomorkeserűvel,
oly távol állnak egymástól,
hogy közöttük elférne egy emberélet.
Kapaszkodnék valamibe,
a lány tekintetébe, a haja színébe.
Kapaszkodnánk egymásba,
egy emberéletbe, a novemberi szélbe,
a végtelenbe, egy mikroba árnyékába.
Egy puha ágy kellene és
egy hosszú, meleg éjszaka.
Kapaszkodnék valamibe,
szerelembe, szép szavakba,
rímekbe, költészetbe.
Húznám a haját, szívnám a nyakát,
szorítanám a keblét.
Kapaszkodnék valamibe
és nagyon fájna neki,
de csak ülünk és epekedünk.

süti beállítások módosítása