Mint aki áttör sűrű erdőn, időn,s beleakadnak az ágak, az álmok,s a messzeség porral lepett horgai,olyannak látlak, e létben a bűn lesapkázott sólyom,tudni nem lehet, kézfején ki tartja,szél kéreget, leprások kereplőihangosan szólnak, kezdete, vége a múlandónak van,Nap bátyánk dalol, Hold nénénk…

Mindszent éjjel a szódáslovak falhoz támasztott füllel álltak, hallgatták neszezéseit a kövek közt rejlő belvilágnak, mert habarcson és hideg cementen túl vonzalom van kő és kő között. Senki sem járt másnap az utcán, és lószobrok álltak a ház elõtt.

És íme, templomok  indulnak, hogy elterüljenek az aszfalton,  mint félelemmel  telepakolt bárkák,  tornyos árboccal,  púpos vitorlákkal,  mit szél feszít, ver mindig  más irányból,  úgyhogy  óvatlanul ne sétálj utcáidon,  bármikor eltaposhat egy tébolyult  templom  igyekezetében, hogy elrejtőzzön…

Kolozsvár. Tél, huzat. Beton tökély.Csőben a víz megáll.Fagyos lakásban üldögéla nép, s a fényre vár. Madártetem. Szemét. Sötét Szamos.Kutya s két porkoláb.Csönd van. Csupán a villamoscsönget, s megy is tovább.