Ma Karácsony van.
Lobog a farkacskám.
Már egész napja Veled szeretkezem
és szemlélem az esőcseppeket.
A hóra hullnak.
Sötétkék pulóvert viselek.
Kissé remegek.
Eléggé elcsigázta nyakam a maghatódottság.
De hálás vagyok, mint egy kutya, mint egy elefánt,
mint egy tehén.
Lábaid fenségesek.
Karjaid az illattól fájnak,
a csókoktól, a simogatástól.
Minden sejted felfalom.
Hályogod szétolvasztom.
Korgok.
Testem megkel.
A nagy szerelem a minden egyes
vízcsepp megérzése lenne, mely lecsúszik a föld bőrén,
mielőtt a tengerbe ömlik?
Óra vagyok és benne a homok.
Kesztyű és rózsa.
Édes szív, amely a táska minden egyes lüktetésére felpuffad.
Fáj a kardom.
Lapockáim sziszegnek.
A medence körbe vett és falaira keneget.
Ó, kenyér!
Mintha tenyereddel a hableányokat tapogatnád,
fekete lágy orrocskájuk, mely
kissé fáj és egy kicsit viszket nekik,
Isten ereje pedig hajigál téged, ahogy húsos derelyét a földbe.

Lukács Zsolt fordítása