a múzeum kávéház teraszán hold kél vörös
boros tűnődéseink káromkodássá nemesedtek észrevétlen ültünk
üldögéltünk ott a ránkszakadt konszolidációs reménytelenségben
: elmondhatnám: lehetett volna nekünk is történetünk
hatalom-ejtette sebeinket büszkébben viseltük még mint
szerelmes fogsornyomokat szeretkezéseink lángoló évadában
emlékeink észrevétlen nemlétté párlódtak. s látod
nincs már ki életéért sorsomba kapaszkodnék éjjelente
hát a holdon ülő angyalok hárfáit hallgatom
vörösen kélt a részeg hold
a múzeum kávéház tűnődő teraszán. konszolidáltan
üldögéltünk hisz már halottaink is voltak s biztosan
tudtuk lesz is még talán. egymás nyakszirtjének íze rohadt
a szánkban és hajdani zöld teák zöldeskék illata és cserélgetett
lányok a felperzselt vízmosásban - - - ők és még mások talán
fölöttünk szomorú bikák lelkei szálldostak az alkonyi égen
hajunk már a tél mondattanára figyel : tudtuk. üldögéltünk ott
a ránkszakadt káromkodásban italainktól megrázkódtak s hánytak
a kékre festett lámpaoszlopok de mi bírtuk s álltuk
ajkunkig elmerülten a sárban. már csak a szelet vártuk. hiába
moccanatlan langyos volt az este mentes rossz szimbólumainktól
nem terhelték nehéz párájukkal az odvas temetők
vártuk vártuk a szelet üldögéltünk tűnődve útrakészen hogy
elszálljunk a múzeum kávéház vörösboros teraszáról el
észrevétlen el mindörökre el a telihold felé