Az utcán most sötétség állóvize áll, sötét
Tenger dagad az égig, s fent a tiszta csillagok
Arany sajkája úszik, boldogan: ott, ott lehet az igazi világ.
S itt csak a tenger mélye fűl, igen ezek
A kis házak, e megszokott utcák, e megkopott fák
S minden, barátaim és ellenségeim s a lányok is mind,
Csak szörnyei egy tengermélyi és fantasztikus
Tenyészetnek, s e zaj, e zaj, az éjjel elzörgő kocsik
S a kurjantások és a sóhajok mind: némaság,
Tengermélyi siketség, a finom fül
Ezeket meg se hallja, messzi, messzi, messzi
Aranycsillag-sajkán evez fenn valaki,
S dalol, s az ő dala reszket most le a hűs
Setét levegő vak vizein át.
